Reformáció

Amikor Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondta: „Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen.Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal, hogy azt Istentől megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont kétségkívül megbocsáthatja az ő számára fenntartott eseteket: ezek semmibevétele esetén a vétkesség kétségkívül megmarad.Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.A bűnbánati egyház-jogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa) a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a szükséghelyzetet.Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól egyházjogszabály szerinti bűnbánati teljesítményt követelnek a purgatóriumban.Bizonyosnak tűnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti jóvátevő bűnhődést át lehet változtatni purgatóriumbeli bűnhődésre, akkor hintették el, mikor a püspökök aludtak.Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás után, hanem a feloldozást megelőzően szabták ki, hogy ezzel próbára tegyék a töredelem őszinte voltát.A haldoklók halálukkal mindenért megfizetnek, és az egyházjogi szabályok számára már halottak, joggal illeti meg őket az azoktól való feloldás.A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél tökéletlenebb volt.Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a purgatóriumi szenvedést előidézni, mivel a reménytelenség borzalmával határos.Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel, hogy (a purgatóriumban lévő lelkek) kívül lennének a szeretetet kiérdemlő vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan biztosak és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felől, jóllehet mi ebben teljesen bizonyosak vagyunk.Tehát a pápa a minden bűnhődés teljes elengedésén nem egyszerűen minden bűnhődés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa bűnhődés elengedése ez embert minden bűnhődéstől feloldja és megmenti.Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levő lelkeknek, amit ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint teljesíteniük.Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnhődése valamilyen elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják meg, tehát igen kevesen.Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bűnhődés feloldását.Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan hatalma van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében, illetve gyülekezetében.Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévő) lelkeknek nem a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik), hanem közbenjáró könyörgés által.Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jó tetszésétől függ.Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra, hogy őt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem Paszkálisz (pápák) nem igényelték ezt.Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felől, még kevésbé a következmény: a teljes elengedés felől.Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának azok az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen ajándék, amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bűnbánat szentségével (és) ember által kiszabott jóvátevő bűnhődésre vonatkozik.Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki lelkeket akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs szüksége töredelemre.Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.A (bűnhődés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést mégsem szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni elengedés kinyilvánítása.A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia a nép előtt a bőséges búcsút és az igaz töredelmet.Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis esetenként.Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy a nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jó cselekedeteinek.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az irgalmasság cselekedeteivel.Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút vásárol.Ugyanis a szeretet cselekedete által nő a szeretet és javul az ember, de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bűnhődéstől mentesebb.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy – hacsak nem dúskálnak a fölöslegben – mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák kötelességüknek házuk népe javára fordítani és semmiképp se pazarolják búcsúkra.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való részesítéssel inkább az őérte való áhítatos imádkozást akarja elérni sem mint a készpénzt, mert az előbbire nagyobb szüksége van.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon ártalmasak, ha általuk elvész az istenfélelmünk.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából és csontjából épüljön fel.Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges volna, kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása árán is saját pénzéből segíteni azokat, akiknek legtöbbjétől némely búcsúhirdetők kicsalják a pénzüket.Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a búcsúmegbízott, sőt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is érte.Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.Az egyház kincse, amelyből a pápa búcsúkat engedélyez, nincs eléggé megnevezve, és Krisztus népe nem is ismeri azt.Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyűjti.De nem is Krisztus és a szentek érdemeiről van szó, hiszen azok mindenkor, a pápa közreműködése nélkül is, munkálják a belső ember számára a kegyelmet, a külső ember számára pedig a keresztet, a halált és a poklot.Szent Lőrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények, de ő korának szokásos kifejezésével élt.Nem vakmerőség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai (melyeket Krisztus érdeméért kapott).Világos ugyanis, hogy a bűnhődés elengedésére és a (meghatározott) esetekre (vonatkozóan) elegendő a pápának a saját hatalma.Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké tesz.Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak embereit halászták.A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait halásszák.A búcsú, amiről a búcsúhirdetők azt hirdetik, hogy a legnagyobb áldás, – valóban az, de a kereset szempontjából.Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt jóságához mérten a legeslegkisebb dolog.A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli búcsú hirdetőit teljes tisztelettel fogadni,arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása helyett.Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel,de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdető szavainak önkénye és önfejűsége ellen.Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú ügyben bármi módon csalást követnek el,de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán mesterkednek.Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva – az Istenszülő (Máriát) erőszakolta volna is meg.Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség tekintetében a búcsú alá eső legkisebb bűnöket sem vehetik el.Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb kegyelmet, ha ő volna most a pápa – káromlás Szent Péter és a pápa ellen.Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is nagyobb erői vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik tűrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a tudós férfiaknak sem könnyű a pápa tekintélyét megvédeni a rágalmaktól, vagy éppen az egyszerű hívek fortélyos kérdéseitől.Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb – ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter) bazilika építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen indíték erre?Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?Továbbá: A bűnhődésre vonatkozó egyházjogi előírások ténylegesen és mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak. Miért történik a tőlük való mentesítés pénzzel, búcsúk engedélyezésével, mintha érvényesek és hatályosak volnának?Továbbá: Miért nem építi föl a pápa – akinek vagyona ma felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is – Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a tökéletes töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és (kegyelemben) részesítésre?Továbbá: Miből lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a pápa – amit most csak egyszer tesz meg – naponta százszor osztana elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a pénz által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett búcsúcédulákat és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük.Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelően hirdetnék, könnyű volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sőt fel sem merülnének.Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: „Béke, béke.” – de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: „Kereszt, kereszt!” – de nincs kereszt!Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe

A középkor végén számos olyan mozgalom támadt, amely hol minden világi és egyházi hatalom megszüntetésére törekedett, hol csak a pápa és a főpapok hatalmát akarták csökkenteni. Egyre kevésbé fogadták el az egyház abszolút és egyetemes hatalmát. Az egyházi reformok szükségességét hirdették a humanisták is, elsősorban azért, hogy a felülről elindított reformok révén megakadályozzák az egyre inkább radikalizálódó tömegmozgalmak kibontakozását. [2] A kialakuló polgárság bírálta a klérus romlottságát és megvetette a tudatlanságot. Az egyház körében is egyre többen voltak, akik látván a reneszánsz pápák és a pápai udvar fényűzését, a püspöki székek betöltése körüli visszaéléseket, a papság és szerzetesség méltatlan életét, az egyházi kizsákmányolás fokozódását, sürgették az egyházi reformot. [3] Még a feudális urak és fejedelmek is támogatták, akiknek a reformáció lehetőséget nyújtott függetlenségi törekvéseik megvalósítására és az egyházi földbirtokok megszerzésére. [3]A reformációban mindenekelőtt kifejezésre jutott a racionális szellem harca a világias szellemmel: a katolikus egyház színpompás rítusaival és képeivel a hívők fantáziájához fordult, a protestantizmus azonban arra szorítkozott, hogy prédikációkkal szóljon hozzájuk. A protestantizmus racionalista alapállásának megfelelt az is, hogy bizonyos egységes sémák érdekében feláldozza mindazt, amit ezekbe nem lehetett besorolni; mindenekelőtt a szerzetességet és a szentek kultuszát; és a vallási élet – bibliai alapokat nélkülöző – kifejezési formáinak sokféleségét.[4]A reformáció indító oka elsősorban az Isten igéjéhez való hűség volt. A Szentírás mindenek fölé helyezése Luthernek a legfőbb reformátori cselekedete. Ez volt a reformáció teológiai indító oka.[5]

(Jer 3,12)395.Láttuk, az eretnekek kiváltak az egyházból, a Bibliától eltérő tanításokat vallottak. Az előreformátorok belülről bírálták az egyházat, és az egyház életét igyekeztek megtisztítani, a Bibliához igazítani.1. VALD PÉTER gazdag lyoni selyemgyáros még a kathárokkal egy időben (egy kalap alá is vették velük) elkezdte olvasni a Bibliát. Mikor a gazdag ifjú történetéig jutott, ő megtette, amire az nem volt képes: eladta gyárait, raktárait, és szétosztotta a szegények között. Alig hihető, de ebben társai is akadtak. Ők lettek a lyoni szegények. Ahogy egykor az Úr tanítványai, kettőnként szétjártak, és - nemzeti nyelven! - hirdették az evangéliumot. Kezdetben nem foglalkoztak az egyház bírálatával, de szent szegénységük kiáltó ellentétben volt a főpapok fényűző életmódjával, ezért az egyház ellenük fordult. Először (1179) még pápai engedélyt is kaptak a prédikálásra, de két évre rá már betiltották őket, majd újabb három év múlva kiközösítették az egyházból, és mint eretnekek ellen előbb az inkvizíció lépett fel, majd írtóhadjáratokat indítottak ellenük. Az üldözések elől Piemontba, majd Lombardiába húzódtak, ahol máig fennmaradtak, sőt, Rómában theologiai főiskolájuk van. 2. JOHN WYCLIF már a 14. században élt, az oxfordi egyetem professzora, de egyszerre falusi pap is volt. Ő is a Biblia tanulmányozása közben látta, mennyire más lett az egyház, mint kezdetben. Különösen a pápák világi hatalomra törését bírálta (22) E miatt eretneknek mondták ki, de az egyházi bíróságtól megmentette a király, aki szintén igyekezett a pápától függetlenné válni (különösen a pápai adó fizetése dolgában). így az egyházi életet megújító tanításai zavartalanul terjedtek Angliában. A Bibliát is lefordította (a latin Vulgata-ból) angolra. Követőit, akik nem szónoki ékesszólással hirdették az Igét, lollardoknak (motyogoknak) nevezték. A mozgalom addig terjedt, míg ki nem tört a Wat Tyler vezette felkelés. Ezt a lordok Wyclif mozgalmának tulajdonították, e miatt el kellett hagynia az egyetemet. Falusi papságát megtarthatta, az evangéliumot egy ország helyett egy gyülekezetnek hirdethette. Hanem halála után 30 évvel, az új király kibékült a pápával, és az inkvizíció működésbe lépett Angliában. Akkor Wyclif sírját kiásták, maradványait megégették és hamvait a Temzébe szórták - hogy az „eretnekségnek” nyoma se maradjon.Maradt nyoma. A középkorban az egyetemek között teljes átjárhatóság működött - hiszen mindegyiken latinul folytak az előadások. Vándoroltak is a diákok, egy-egy híresebb professzor hallgatására. Vitték a híreket, a könyveket. így jutottak el Wyclif könyvei, tanításai Prágába. 3. JAN HUS (Husz János) prágai professzor örömmel fogadta ezeket, mert a Bibliából igazoltnak látta. Ő is, az egyetemi előadásokon kívül prédikált is, a prágai Betlehem kápolnában (ma is megvan). így egyszerre az egyetemi ifjúságnak és a prágai népnek hirdette az Evangéliumot. Elsősorban a Biblia fontosságáról, lelki megújulásról, tiszta életről prédikált. Hirdette, hogy az írás az igazi lelki tekintély, senki azzal ellenkezőt nem taníthat, - nem fogadhat el. Két szín alatt osztotta ki az úrvacsorát. Mindezekkel magára vonta a hatalmasok haragját. Amíg IV. Vencel cseh király élt, megvédte, hiszen Húsz mozgalma a cseh függetlenséget is védte a pápával - és a Német-római birodalommal szemben. De a király halála után Csehország Zsigmond császár (meg magyar és cseh király) uralma alá került. Ő a pápaság akkori válsága miatt zsinatot hívott össze Konstanzba (két ellenpápát lemondattak, egy harmadikat választottak), oda pedig a bíborosok kívánságára Huszt is megidézte, menlevéllel biztosítva szabad mozgását és távozását.A zsinat azonban Huszt eretnekség vádjával letartóztatta (eretnekre nem volt érvényes a menlevél), és több, egyre erőszakosabb tárgyalás után 1415-ben máglyán megégettette. (23) Csehországi hívei ennek hallatán fellázadtak, megkezdődtek a huszita harcok. Kezdeti győzelmek után a mozgalom kettévált. Az enyhébb irányzat, a kelyhesek megegyeztek a pápával, hatalma elismerése fejében jogot kaptak a nemzeti nyelvű istentiszteletre és a két szín alatti úrvacsorázásra. (24) A radikálisabb irány, székhelyük szerint a táboriták, egyre csökkenő erővel folytatta a fegyveres harcot, végül szétszóródva, a létfenntartásért egyre inkább rablóseregekké züllve, eljutottak Magyarországra is, ahol Giskra vezérrel a Felvidék jó részét elfoglalták. Mátyás király jórészt őbelőlük szervezte meg a neves fekete sereget.A magyar lelki életre pozitív hatást gyakoroltak; első magyar bibliafordításunk a Szerémségből Moldvába menekült Újlaki Bálint és Pécsi Tamás szerzetesek ma is jól érthető magyarságú művei. Az erdélyi Budai Nagy Antal felkelésének (1437) is erős huszita motívumai voltak.

A reformáció vagy hitújítás a 16. században, Nyugat- és Közép-Európában a katolikus egyház megreformálására indult mozgalmak megnevezése.A 15–16. században egyre fokozódott a katolikus egyház bírálata. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes először az általa megfogalmazott 95 tézissel hívta fel a figyelmet a hibákra (a hagyomány szerint 1517. október 31-én kiszegezte követeléseit és tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára), majd fokozatosan eltávolodott a római vezetéstől. Nem sokkal később Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. E mozgalmak tagjait a pápasággal szembeni tiltakozás („protestálás”) miatt protestánsoknak nevezték, a kereszténységnek ekkor kialakuló nagy ága a protestantizmus. A reformáció egyes irányzatainak szétválása a különböző protestáns egyházak, felekezetek kialakulásához, majd megerősödéséhez vezetett. Ezek közül az evangélikus egyház (más néven lutheránus egyház) és a református egyház a legismertebbek. Befolyása megtartása érdekében a katolikus egyház az ellenreformációval válaszolt.